Na egy kis Norbi update, de ne féljetek nem kell mozogni. 

Mint látjátok a humorom (akár csak a nyelvtanom és a helyesírásom) továbbra is jó. 

Szóval röviden az idevezető útról: 

Vásárnap este elhagytam a világ közepét, hogy Szombathely felé vegyem az írányt. Körülbelül két és fél óra alatt le is értem, az utat leginkább is az út építkezések hosszították, ami nem baj, mert 2 év múlva lesz minőségi, használható autó út 2 hónapig. 

 Egy éjszakát eltöltöttem Veráéknál, aztán hétfőn hajnalban útnak indultunk. (kb. 8kor) Meglepődtünk, hogy milyen gyorsan elértük az országhatárt és hogy közben egy benzinkút se volt. Se baj, megálltam tankolni az első Nonametm helyen. Matrica pipa, tiszta szélvédő pipa, minőségi benzin pipa (…).  

Szóval kipróbáltuk az Osztrák autópályákat és meg kell hagyni szeptember óta nem változtak. Lehet haladni, a környezet mesés, a többi autós nem evett bolondgombát. 267 kilométer után megálltunk egy pihenő helynél, hogy elfogyasszuk az első szendvicseket. Természetesen jó magyar módjára rántott húsosat ettem, mert ugye kiránduláson azt illik. Hát mit ne mondjak, gyönyörű volt a megálló. Na jó inkább a körülötte levő erdős dombok, a tiszta ég és a legelők. Azért 3 hónap amerikai meló után találtam néhány kifogásolni valót a helyi mellékhelység tisztaságában, de hát egye fene piszoár az piszoár. 

Tovább indultunk és meg se álltunk egészen az első sorompóig. Meglepődtünk kicsit, hogy miért is van ez itt, de hát mindenki sorba állt, mi se maradhattunk ki, kipengettük a 8 eurót, aztán már mentünk is tovább.  

És jöttek az alagutak. De nem akkorák, amiket kiskorunkban a homokozóban építettünk kis kezünkkel, hanem több kilométeres, szűk, sárga fénnyel megvilágított csodák. 

Még volt egy kapu, még több alagút, Tirol aztán Németország. 

Kezdődhet a száguldás! 

Ja hogy csak 120al lehet a korlátozás miatt? Pedig az 1.4es Thalia tépte volna az aszfaltot, de hát nincs mit tenni. Hiába az ingyen autópálya, bizony több sebesség korlátozó táblát lát az ember, mint Milka tehenet. De viccet félre téve, nagyon rendben vannak az utak, az emberek korrektek rajtuk és a sebesség korlátozástól is nagyon jól lehet haladni, kétszer volt araszolás sávkorlátozás miatt, de annyi bőven belefért. De talán, ami a legmegdöbbentőbb volt, az az, hogy még azok is, akik gyorsabban mentek a megengedett sebességnél, nem lépték át azt 10km/h-nál többel. 

Aztán megálltunk tankolni. Szerencsére a Nonametm benzin elfogyott, mert bár én nem nagyon értek ahhoz, hogy mi hajtja a gőzhajót, de hogy dombot mászni nem nagyon tudott a kocsi, míg nem került bele a következő adag üzemanyag, az is fix. De aztán kapott a motor egy kis Shell nyalánkságot, én meg egy Redbullt és már szárnyaltunk is tovább. 

Ha jól emlékszem a tankolás előtt megálltunk még egyszer ebédelni, aztán nekem a Redbull miatt meg kellett állnom egy gyors természetlátogatásra. De milyen jól tettem, mert 70 cent volt, amiből 50et visszaadtak kávé kupon formájában. Amit nem iszok szóval annyira nem is jártam jól vele. 

Na de a fun csak itt kezdődött, nem tudtuk elérni a bácsit, akinek a lakását béreltük. Illetve elértünk valakit, aki azonban közölte, hogy a rossz számot hívtuk és nem tud rólunk. Szóval attól tartva, hogy a kocsiban kell tölteni az estét tovább indultunk. 

Aztán 11 órával és 865km később oda is értünk. 18:30, ház megtalálva, kocsi leparkolva, bácsi nem elérve. Hát benéztünk a házba, szerencsére találkoztunk Noammal, aki meginvitált bennünket egy teára és adott egy telefonszámot. 6szor hívtam, semmi válasz, majd odanyújtottam a telefont Verának, hogy 7jére majd biztos jó lesz. Hát jó is lett, bácsi kicsit megilletődött, hogy ennyire elfelejtett bennünket, de hát na, van ilyen. Mire ideért, már Johannát is megismertük szerencsére és kisegített minket Herr Herzog dadogós németével. 

Aztán megkaptuk a szobánkat. Természetesen az enyémben szekrényes és komódon kívül semmi nem volt, ezért nem volt mit tenni, kellett egy másik szobából hozni. Aminek az lett a vége, hogy lett íróasztalom, ágyam, székem, éjjeli szekrényem és kisasztalom. Másnak meg ezek a dolgok rejtélyes módon eltűntek a szobájából. 

A cipekedés már nem okozott gondot, a kipakolás meg annyira se. 

Na, ez már így is hosszú, következőben majd leírom a házat, aztán emberek és egyetem. Na meg lehet, hogy elfér majd egy, milyen a nagyvilágban egyedül élni írás is.