Wisconsin folyó felső részén tettünk hajós kirándulást.
És brutálisan jó volt!
A hajó lassan ment, Lyndsay kapitány kormányozott, Sam pedig mesélt. Különböző szikla formációk mellett haladtunk el, mindegyiknek meg volt a maga kreatív neve.
Talán a legérdekesebb dolgok ezek voltak:
Minden fa fajta, ami megtalálható Wisconsin államban, meg található a Wisconsin folyó környékén.
Az egész part szakasz, ami mellett elhaladtunk egyetlen ember tulajdona volt régen, aki megelégelte, hogy turista szállók épülnek és ez a természet rovására megy. Szépen lassan felvásárolta ezeket a helyeket és lerombolt mindent, helyükre pedig fákat ültetett.
Az összes szikla elnevezése egy fotográfus nevéhez fűződik.
Kétszer álltunk meg, hogy egy rövid túrát tegyünk. Először a "Boszorkány szakadék" keskeny ösvényét jártuk végig. Gyönyörű volt, ahogy fölénk emelkedtek a sziklák, vagy éppen alattunk mélyen futott a víz.
Második megálló során több szikla formációt tekintettünk meg, meg volt egy rész, ahol egy kutya ugrott át két szikla között.
A túra 2 órán át tartott, de végig élveztem, annyira gyönyörű volt a hely és nagyon sok információval elláttak minket!